|
Amellett, hogy feltűnés nélkül el tud vegyülni a kormánypárti politikusok vagy a rendőrök között, egyre enyhébb ítéletekre számíthat a bűnelkövető. Halálbüntetés már rég nincs, nosza, ne legyen életfogytiglani se.
Megszűnhet a ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztés, helyébe az élethosszig tartó börtön lépne, azzal, hogy a feltételes szabadulás legkorábbi időpontját egységesen húsz évben határoznák meg - ismertette a Btk. módosításának tervezetét az igazságügyi tárca államtitkáraSopronban a Jogász Vándorgyűlésen. Kondorosi Ferenc mint mondta, év végére elkészülhet az új büntetőkódex, melyben eltörölnék a fő- és a mellékbüntetések közötti megkülönböztetést, és az utóbbiakat - ilyen például a vagyonelkobzás, a foglalkozástól vagy a járművezetéstől eltiltás - önálló szankcióként is alkalmazhatnák. Emellett bevezetnék a részben felfüggesztett szabadságvesztés intézményét, lehetővé téve, hogy a bíró a hosszabb börtönbüntetés kitöltése alól csak részben mentesítse az elítéltet. A halálbüntetés eltörlésekor is enyhült minden büntetési tétel, hiszen a legsúlyosabb büntetés is, amihez a bírók viszonyítottak, enyhült. A tervezett módosítás hatására a mostaniaknál is enyhébb büntetés várna az elkövetőkre. Független szakértők alapján a balliberális kormány már a saját menekülési útvonalait készíti elő ezekkel az intézkedésekkel. A halálbüntetés eltörlésének egyik fő mozgatórugója a kommunista funkcionáriusok felelősségre vonástól való félelme volt. Akciójuk sikeresnek bizonyult, az ártatlanokat lemészároló sortűzperekben nevetségesen enyhe ítéletek születtek. hirado.hu alapján |