|
Már több esetben előfordult, hogy halálos méreggel szennyezett áru került ki Kínából. Ismét bebizonyosodott, hogy a többnyire silány minőségű termékek, a gazdaságunk tönkretétele mellett ölhetnek is. Óvakodjanak az Európában is beszerezhető Mr. Cool és Excel márkájú fogkrémektől.
Mérgező vegyülettel helyettesítettek egy ártalmatlan, de drága összetevőt két kínai fogkrémgyárban. Az ügyben a kínai hatóságok is vizsgálatot indítottak, két gyárat bezárattak. Kínából származnak a latin-amerikai országokban felbukkant gyilkos fogkrémek, írja a New York Times. Az ügyben már a kínai hatóságok is vizsgálódnak, két kisebb tengermelléki fogkrémüzem vezetőit már ki is hallgatták, a főként exportra termelő gyárakat ideiglenesen bezárták. A fogkrémhelyzet Panamában és a Dominikai Köztársaságban a legsúlyosabb. Az utóbbi országban 36 000 tubus mérgezett fogkrémet találtak, Panamában pedig olyan tubusokat, amik 4,6 százalékban tartalmazott dietil-glükolt. Ez az egészségügyi határérték ötvenszerese. A New York Times értesülései szerint a kínai vegyipar gyakran helyettesíti az emberre teljesen veszélytelen glicerint mérgező dietil-glükollal, mert a kínai vegyészek szerint az nem is annyira veszélyes. A lapnak nyilatkozó Douglas Throckmorton, a Szövetségi Gyógyszerfelügyelet Droganalitikai Központjának vezetője szerint a probléma az, hogy a mérgezett fogkrémek nagyrésze gyerekfogkrém, márpedig a gyerekek "rendszerint lenyelik a fogkrémet". "Nem mi csináltuk ezt, nem mi gyártottuk a rossz árút" - nyilatkozta a New York Timesnak Si Lei, az egyik gyanúba keveredett gyártó, a Danjang Városi Siker igazgatója. Érvelését gyengíti, hogy a panamai hatóságok mostanra derítették ki, hogy tavaly egy adag Kínából importált glicerin valójában dietil-glükol volt. A félrecimkézett szállítmányt a panamai kormány influenzagyógyszerek gyártásához használta, ezek később száz ember halálát okozták. Pár hete pedig minden idők legnagyobb állateledel-visszahívását kellett végrehajtani, miután kiderült, hogy kínai cégek mérgező melaminnal - egy, a műanyag- és műtrágyagyártásban használt ipari méreggel - felütött állateledelt exportáltak az Egyesült Államokba. A New York Times szerint a mérgezési ügyekből kereskedelmi vita is lehet. A kínai hatóságok mindenesetre az összes mérgezési ügyben magukhoz képest gyorsan léptek fel. Amíg pedig a kérdés nem oldódik meg, óvakodjanak az Európában is beszerezhető Mr. Cool és Excel márkájú fogkrémektől, ajánlja a Times. Index.hu |